„Megszoktam, hogy ez egy segédeszköz. Nincs izgalom, mert abszolút kiszámítható.”

Mindezek mellett ráadásul visszatérően felgyülemlő folyadék jelent meg a mellüregében, mely jelentős mértékben rontotta közérzetét, erőnlétét.

Mivel a folyadékgyülem kórházi kezelése nem bizonyult járható útnak, szüksége volt egy olyan segítségre, amely tartós megoldást, jó életminőséget jelenthet számára – így találta meg az ewiCare rendelőt. A történet részleteit ő maga meséli el nekünk ebben a beszélgetésben.

Tél végén járunk, odakinn gyönyörű, tavaszias idő van. Hogy telt eddig a napja?

Köszönöm, jól, az imént kint voltam a bejárati ajtóm előtt, kimondottan melegen süt a nap, jó a hangulatom. Ma ráadásul „csöpögős” napom van, ez azt jelenti, hogy lassú tempóban lecsöpögtetem a felgyűlt folyadékot. A menyem szokott segíteni, még figyeli, hogy jól csinálom-e, aztán így hagy engem, a folyadék pedig 4-5 órán át csöpörészik. Körülbelül 750-900 ml szokott távozni, ez most folyamatban is van. Örülök, hogy ez itthon történik, és nem kell kórházba mennem.

Beszélgetés közben történik a folyadék lebocsátása – ez egészen különleges körülmény… Mennyi folyt le eddig?

Máris rápillantok: majdnem 300 ml. Reggel 9 óra volt, amikor elkezdtük a csepegtetést. Érdekes, de picit hozzánő az emberhez. Beültetés után megnéztük a videót a menyemmel úgy, hogy mindig leállítottuk, én meg jegyzeteltem. Azóta is mindig elővesszük a füzetet, és arra összpontosítunk, hogy az oktatóvideóban bemutatott menetet betartsuk. Nagyon oda kell figyelni a beállításokra (amikor elkezdjük a csapolást vagy éppen leállítjuk) és a kötözésnél a higiéniára. De már megszoktam, hogy ez egy segédeszköz. Nincs izgalom, mert abszolút kiszámítható.

Milyen közérzet kell ahhoz, hogy szükségesnek érezze a csapolást?

Azt a tanácsot kaptam, hogy két- vagy háromnaponként csapoljak. Egyelőre azt figyeltük meg, hogy ha kétnaponként zajlik, akkor könnyebben érzem magam. Tegnap például jó kis napom volt: itt, Verőcén végigmentem a falun, lementem a Duna-partra, és közben egyáltalán nem kellett küzdenem a levegővételért, hanem kényelmesen-kellemesen sétáltam, ennek nagyon örültem. A katéter beültetése előtt gyakran fulladtam, egy kis mozgás után már jelentkezett a szívdobogás.

Ehhez a megkönnyebbüléshez hosszú út vezethetett, járjuk végig most együtt ezt…

Legszívesebben azt mondanám, hogy nem történt semmi, de 2019-ben diagnosztizáltak mellrákot, meg is műtöttek, rendben volt minden. Utána sugárkezelést kaptam, nem volt semmilyen gond 2023 tavaszáig. Akkor úgy éreztem, hogy kicsit megduzzadtak a bal oldali mirigyek, az orvos azt mondta, hogy ez nem gond. Eltelt a nyár, és megkértem szeptemberben a háziorvost, hogy csináljunk egy laborvizsgálatot – ott volt egy megemelkedett tumormarker, majd októberben diagnosztizáltak mellhártyadaganatot. Visszajöttem az Onkológiai Intézetbe, ott műtöttek. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy a mellüregben folyadék van, úgyhogy pár napon belül megtörtént a csövezés. Meglepetésszerű volt ez az eljárás, iszonyatosan fájt. Vékony vagyok, és gondolom, hogy a fájdalomcsillapítás nem volt olyan mértékű, amilyen elég lett volna nekem. Elképesztően fájt mindenem: a bordáim, a hátam… Sírtam, mint egy óvodás gyerek. Nem tudom, mennyi ment le, egy teli tasaknyi biztos, és ha jól emlékszem, azok a tasakok kétliteresek voltak. Egy alkalommal, a varratszedés után nagy boldogan jöttem haza vonaton, de alighogy elhagyta a vonat a Nyugatit, kis köhintésre elkezdett dőlni belőlem a folyadék. Nem kívánom senkinek átélni ezt. Verőcéig folyt. Sírtam, hogy egyáltalán ilyen történik velem… Azután otthon, ahogy álltam a kádban és zuhanyoztam, megint sírtam, a folyadék is csak folyt az oldalamból.

A cikket az alábbi linkre kattintva olvashatja tovább az ewiCare oldalán.